augusztus 21, 2007

Hokkaido tejeskalács


Nagy szemekkel figyelem már egy ideje, hogy a német bloggerinák sütőiből egymás után pottyannak ki a Hokkaido kalácsok, (Hokkaido Milchbrot) egybe vagy felvágva, pihepuhán, aranybarnán, és foszlósan kelletve magukat a szebbnél-szebb fotókon. Néhányan kisebb nagyobb változtatásokkal is sütik, de kivétel nélkül mindenki meg van elégedve az eredménnyel.
Hogy miért hokkaido? Hát annyi biztos, hogy tök nincs benne, inkább arra tippelek, hogy japánból indult hódító körútjára egy szép napon a recept. Tésztája sokkal inkább a foszlós kalácshoz hasonlítható, mintsem egy kenyérhez, könnyű, puha és vattás, mégis stabil szerkezetű, kihűlve pedig szépen szeletelhető. Csodagépem (még) nincs, ezért én a kenyérsütővel dagasztattam be a tésztát, a továbbiakban viszont a recepthez tartottam magam.

Én a Chili und Ciabatta oldalán található receptet követtem, és becsületemre váljon, hogy most kivételesen semmit nem változtattam a hozzávalókon. Életemben először tejport is beszereztem, kifejezetten erre a célra, de maradt belőle egy tucat kalácshoz elegendő. Márpedig biztos fogok még sütni, mert egyrészt finom, másrészt a külsején szeretnék még javítani. Apropó tejpor: hiába kis mennyiség kerül bele, valószínűleg ennek is köszönhető a tészta rendkívül jó szerkezete.


A hozzávalók listája:
  • 6 deka finomliszt (405-ös)
  • 54 deka kenyérliszt* (550-es)
  • 1 tasak szárított élesztő (7 g)
  • 3 deka tejpor
  • 8 deka cukor
  • 9 g só
  • 1 tojás
  • 25 deka tej
  • 15 deka tejszín
Az elkészítés menete:

A fenti hozzávalókat a só kivételével a kenyérsütő üstjébe rakom. (A folyadékok azért szerepelnek dekában, mert a mérlegen levő többi hozzávalóhoz mérem hozzá.) Bekapcsolom a sima dagasztó programot, megvárom, amíg összekeveri a gép a hozzávalókat, majd kb.4 perc dagasztás után beleszórom a sót is. Amikor kész a gép, egy vékonyan kiolajozott tálba rakom át a tésztát. Lefedve 1,5 órán át kelesztem, esetleg valamivel rövidebben, attól függően, hogyan dolgozik benne az élesztő. Ha megkelt a tészta, kiöntöm egy vékonyan lisztezett deszkára, ököllel alaposan kiütögetem belőle a levegőt , majd négy részre osztom, és letakarva még 20 percig kelesztem. A darabok mindegyikét hosszú keskeny lappá nyújtom ki ( a kenyérsütő szélességéhez kell igazodni), majd szorosan felcsavarom, és a kivajazott formába helyezem a tekercseket egymás mögé. Mikor mind a négy tekercs kész, letakarom a formát*, és újabb 1-1,5 órán át kelni hagyom. Közben előmelegítem a sütőt* 175C fokra.
A megkelt tésztát tejszínnel* kenem le, majd a forró sütőbe tolom, alulról a második rácsra, és 40 perc alatt készre sütöm.

* BL80-as liszt
*Legközelebb alsó-felső lángon fogom sütni hőlégkeverés helyett. Így sajnos sötétebb lett a kalács, mint szerettem volna.
*Tejjel, vagy tej-tojássárgája keverékével lekenve még szebb szokott lenni a kalácsom, tehát a következőt már nem tejszínnel kenem le, most ugyanis nem voltam megelégedve a színével és fényével.
*A forma méretei: 30x15x10 cm

A liszttel persze lehet egy kicsit variálni. Olvastam olyan receptet, ahol kizárólag kenyérlisztből készült a tészta, mégsem szenvedett csorbát a minősége.


A tészta só és cukortartalma szerintem semmi kívánnivalót nem hagy maga után, olyan amilyennek egy jó kalácsnak lennie kell, épp kellően édeskés, kellemes. Vajjal, lekvárral ( na jó, nutellával is!) megkenve veszélyesen eteti magát. Ha frissen mégse fogyna el, még másnap is nagyon finom, sőt pirítva is!


Apropó nutella: nem csak a tetejére, hanem magára a tésztára is kenik egyesek feltekerés előtt. Ízlés dolga, de azt hiszem maradok a sima változatnál. További bloggerek, akik szintén megsütötték a Hokkaido kalácsot itt, itt, itt és itt találhatók, de azt hiszem a lista szinte napról napra bővülni fog. Angolul pedig itt olvasható egy "Hokkaido Milky Loaf" recept.
Vagy talán ez lenne A recept? ...

Most aztán ideje felbontani a nyáron eltett eper, meggy, és egyéb gyümölcsökből készült házi befőzésű finom lekvárokat!


Még több kalácsrecept:

22 megjegyzés:

Névtelen írta...

húúúú, ezt már én is kinéztem, de még nem volt rá időm, gyönyörű a tiéd is!!!!! gratulálok!!!

Unknown írta...

Köszi chilii! Ajánlom neked is, tényleg nagyon finom. Viszont a kinézetével még nem vagyok megelégedve, de ezen a téren még lehet fejlödni ;o)
Mottóm: Majd legközelebb!

Névtelen írta...

It's a great recipe, isn't it?

Unknown írta...

Ja, das Rezept ist einwandfrei, muss man schon sagen! Und morgen wird wieder gebacken!;o)

Névtelen írta...

Most tényleg! Mi a baj ennek a gyönyörűségnek a kinézetével? Lehet ezt még fokozni?

Névtelen írta...

Nagyon klassz! Már én is kerülgetem egy ideje, örülök, hogy megcsináltad!Apropó, a mogyorós kalácsodért is oda vagyok: megcsináltam diós változatban,nagyon finom lett!

Unknown írta...

Pirikenagyi: a jónál mindig van még jobb, és akad a szépnél is szebb! Na de most nem így van? (lásd 2. kalács;-))

Unknown írta...

Marmalade: szerintem nagyon klassz ez a tészta, úgyhogy vannak még vele terveim... ;o)
Örülök, hogy ízlett a kalács! Apropó, a citromkrémes tortát megsütötted már, vagy még tervben van?

Névtelen írta...

A citromkrémes torta még mindig tervben van, mert egy "Lemon bar" szelet kipróbálása elcsábított. Viszont beszereztem hozzá a lemon curdot, úgyhogy már tényleg csak rajtam múlik a dolog!

Névtelen írta...

a másfél órás kelesztést miért nem a kenyérsütő gépben csinálod?:O

Unknown írta...

Jó kérdés;o)
Ezen elgondolkodtam én is, aztán mégis elmostam az üstöt, elraktam a gépet a spájzba, és olajozott tálban kelesztettem a tésztát.

Névtelen írta...

Én most végignéztem az általad belinkelt kalácsokat, és a tiéd messze a legjobban néz ki!

Unknown írta...

Pirikenagyi: ugye a második kalácsra gondoltál, nem erre a rút kiskacsára? ;o)
Mindenesetre köszönöm a kalács nevében is a dícsérö szavakat, nagyon jól esnek!

Névtelen írta...

Kedves Maci!
Megsütöttem, nagyon ízlett: a gyerekek felfalták az egészet, alig maradt nekem...
Köszönöm a receptet!
Orsi (a hegyen túlról, Pomázról)

Unknown írta...

Orsi!
Örülök, hogy ízlik a kalács! Üdv a jóétvágyú gyerköcöknek!

Millie írta...

Megcsináltam a Hokkaido kalácsot, valami csoda lett! Azt hiszem minden héten meg kell sütnöm egy darabig :-D
Köszönöm a tippet!
Millie

Unknown írta...

Szia Millie!

Örülök, hogy sikeresen megsütötted a hokkaidot ;o) Azt hiszem ennél finomabb tésztájú kalácsot még én sem sütöttem, nagyon szeretjük, és bármilyen mennyiség elfogy belöle gond nélkül. Remélem nemsokára a blogodon is viszontlátjuk az eredményt!

Millie írta...

Maci!
Igen-igen, fogom fényképezni, de ahhoz újra kell sütnöm. Hálistennek, nemcsak finom, hanem egyszerű is, úgyhogy örök darab lesz belőle a repertoárban!

Millie írta...

http://pakosztos.blogspot.com/2008/10/vilg-legfinomabb-kalcsa-azaz-hokkaido.html

Névtelen írta...

Ami belekerül tejpor, az olyan tejpor, amit régen ilyen kis tasakokban árultak, tapadós volt és finom, vagy esetleg olyan, amit mostanában kávéfehérítő néven lehet kapni? Ha az első, akkor azt hol lehet beszerezni?
Köszi előre is!
Brumi

Szamóca írta...

Szia!
Köszönöm szépen a receptet!
Az én kalácsom ilyen lett:
http://www.recept-oldal.hu/cikkek/edes-sutemenyek_-edessegek/foszlos-kalacs
Ezer hála érte!
Viki

Névtelen írta...

Fura hogy nem kell hozzá olaj vagy vaj!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails