április 28, 2008

Citromos fehércsoki-mousse

  • 2 db kezeletlen citrom
  • 25 deka fehércsoki
  • 1,5 dl tejszín
  • 5 tojásfehérje
  • 2 deka cukor
A megmosott citromok héját vékonyan levágom és felcsíkozom, vagy pedig lekaparom*, felfőzöm a tejszínben, majd pár percig hülni hagyom. Közben gőzfürdő felett megolvasztom a csokit. A tejszínt és az egyik citrom kifacsart levét a csokihoz öntöm és simára keverem vele. Amíg langyosra hűl a keverék, szétválasztok 5 tojást, és a fehérjét 2 deka cukorral kemény habbá verem. Ennek egy harmadát a langyos csokiba keverem, majd a maradékot is óvatosan beleforgatom. Vagy poharakba kanalazom a mousse-t (és miután lefényképeztem összevesznek rajta a gyerekek, hogy ki eheti meg az első adagot) vagy pedig jól lefedve a hűtőbe rakom 5-6 órára a tállal együtt , és később kanállal adagolom ki a megdermedt habos krémet.

* A citrushéjaknál ügyelni kell rá, hogy a héjuk fehér rétegét ne vágjuk le, attól ugyanis keserű lesz a desszert, vagy az étel amibe épp belefőzzük. Süteményekbe, vagy ezek töltelékébe a legtöbbször belereszelem a citromhéjat, (itt a microplane reszelők verhetetlenek) míg pl. a vadashoz vékonyan lehámozom. A 2 élű tupperware hámozóval nem csak gyümölcsöt és zöldséget (pl. krumplit, répát, spárgát) lehet vékonyan meghámozni, de a recés élével a paradicsom vagy a vastaghúsú paprika héját is könnyedén le lehet vágni. A citruskaparóval szintén szép vékony, akár dekorálásra alkalmas csíkokat is lehet csinálni a citrom vagy a narancs héjából.


Pierre Hermé zöldcitromos fehércsoki-mousse receptje volt az ötlet forrása

4 megjegyzés:

Gourmandula írta...

ez gyönyörű! de milyen az a kezeletlen citrom?

Gourmandula írta...

ja a másik meg: sok-sok hála a hámozó javaslatért - örök harcban vagyok a jó pucoló megtalálásáért, legutóbb a hétvégi spárgám hámozása vezetett heves kirohanásokhoz, mert a legújabb, méregdrága szerzeményem pont annyira vacak (sőőőt), mint az előző selejt. Szóval Tupperware. :)

Unknown írta...

A kezeletlen citrom más nével bio citrom, vagyis nem permetezett.(legalábbis ezt állítják róla, hát higyjük el)

Igen a tupperware évek óta szuper jól bevált nálam, és ha esetleg elmenne az éle akkor elég azt kicserélni(mert ugye ezt is teljesen helytelen módon a mosogatógépbe dobom néha) Ha viszont a krumplihéjjal együtt kidobod, újat kell venni. Nálam ez is jól jött ki, mert az új generációs hámozónak 2 éle van! Imádom!

Gourmandula írta...

köszi a jótanácsot! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails