május 20, 2008

Ananászos Tarte Tatin

Egy vékony réteg levelestészta, egy vastag szelet friss és mézédes ananász, mindez egy rumos-nádcukros karamellben aranybarnára sütve, még langyosan tálalva egy gombóc vaníliafagyi mellett. Hát nem hangzik jól? 2 dolog nem árt, ha van hozzá: levelestészta, és lehetöleg egy friss ananász, ami nem összetévesztendő a frissen bontott konzerves ananásszal. Itt ugyanis a gyümölcsben rejlik a dolog lényege, maga a tészta csak összatartó/tartó szerepet játszik. Az ananászról úgy próbálom megállapítani az érettségét, hogy kihúzok 1-1 levelet a koronájából. Ha ez könnyen kicsusszan, akkor szinte biztos, hogy nem éretlen. A feldolgozása sem bonyolult: Először a talpát és a koronáját vágom le, majd deszkára állítva bátran lefaragom a külsejét, így a makacs szemek nagy részét is sikerül eltávolítani. Ami ezek után is bennemarad, azt egyenként kell kifordítani a kés hegyével. Egy főzős műsorban láttam egy másik metódust is, amit szintén kipróbáltam, de ennél még több gyümölcshús megy kárba , bár igen látványos lesz az eredmény. A hajószakács lefaragta az ananász külsejét, majd ráfektette a deszkára, és átlósan vezetve a kést sorban kivágta a szemeket. Ezek után már csak a fás közepét kell kivágni. Ha ananászdarabokra van szükségünk, akkor hosszába negyedeljük fel, majd kanyarítsuk ki a fás részt, ha viszont szeletekbe, akkor késsel, vagy almafúróval essünk neki az egybenhagyott, vagy felszeletelt gyümölcsnek.

Ananászos Tarte Tatin
8 darabhoz

  • 1 csomag félkész leveles tészta
  • 1 friss ananász (ebből 8 vastagabb szelet)
  • 8 ek. nádcukor
  • 2 ek. vaj
  • 4-5 ek. víz
  • rum
  • 2 szem kardamom (vagy egy késhegynyi őrölt kardamom)
A vajat megolvasztom egy nagyobb teflonban, hozzáadom a nádcukrot, a félbevágott kardamom magjait és a vizet. Addig melegítem, amíg felolvad a cukor, és szépen karamellizálódni kezd. Ekkor hozzáöntök néhány kanál rumot (nem kötelező) és belefektetem a felszeletelt ananászt. Néhány percig sütögetem a gyümölcsöt a vajas rumos karamellben.

Van 2 kis sütőformám, (lásd lejjebb) amelyben 4-4, nagyjából ananászkarika méretű nem túl mély (kb. 1-1,5 cm-es) mélyedés van. A tésztadarabokat ennél kb. 1,5 centivel nagyobbra vágom. Az ananászokat átemelem a formába, rákanalazom az alattuk felgyűlt levet és beborítom tésztával. A sütőt előmelegítem alsó-felső lángnál 200°C fokra, és kb. 15 perc alatt készre sütöm benne a süteményt. Még melegen kiborítom a formából, és langyosan tálalom. Nagyon finom hozzá a vaníliafagyi, de szerintem kókuszfagyival is sikeresen összeboronálható párost alkotnak.

Nos, miután végigolvastam amit írtam, aggódni kezdtem az érthetőségén, tehát rákerestem a YouTube-on a témára, és láss csodát, valóban létezik egy film, ami szemlélteti a fent leírtakat!



9 megjegyzés:

Niobee írta...

én általában 8 részbe vágom, és úgy vágom ki a héjából, mint a sárgadinnyét. így nekme a szemei se maradnak benne annyira, és kicsit nagyobbat kanyarítok, a maradékot megkirágom:)

van is itthon egy, mindjárt rátámadok:))

(tudja vki, hogy mért lett most ilyen olcsó az ananász a piacon?)

Névtelen írta...

ezt az ananász érettségét megállapítandó levélkihúzós praktikát még nem ismertem,köszi, h megosztottad!
én mindig szagolgatni szogtam az ananászokat a boltban, és illat alapján választok:-)

Névtelen írta...

szoktam...

Névtelen írta...

Kedves Maci, milyen az a sütőforma, amiben mélyedések vannak?
Lori

Unknown írta...

én úgy hallottam nemrég, hogy ez a levélhúzogatós dolog csak mese... annyira mondjuk nem tudom, mert sajna a friss ananász is a fekete listámon van :( pedig nagyon tetszik a sütid!

Unknown írta...

Niobee, egyszerünek és praktikusnak tünik ez a módszer is!

Nosalty, és Beatbull: nekem eddig abból a szempontból jött be a levélhúzogatás, hogy inkább érett vagy túlérett volt az ananász, mintsem éretlen. Persze hozzájön még az is, hogy inkább a sárgás-zöldes példányokban bízom, nem a barnás-melegsárga árnyalatúban, mert az utóbbival néha megjártam. Az ilyen sokszor túlon-túlérett, belül nem étvágygerjesztöen barna, szeszes illatú, de mindez csak megvágás után derül ki.


Lori, a sütöformáról fel fogok rakni képet!

Apropó! 2 szem kardamom beltartalma is belekerült a karamellbe, ezt utólag be is írom a receptbe.

mithrile írta...

Éppen valami ananászosra vágyom, úgyhogy lehet ki is próbálom, mert nagyon jónak tűnik ez a rcept.
Köszi szépen:)

Névtelen írta...

Nekem van egy ilyen ananászszeletelöm: http://www.wmf.de/produkt_detail.asp?nv_id=&se_id=96&sp_id=1&lv_va_id=11759&sid={700B34BF-218F-4F5C-BEB3-1925EB884588}
A "Funktionsansicht"-re kattintva feljön egy demonstráció a müködéséröl. Viszont ha túl dagi az ananász, akkor ezzel valamennyi gyümölcshús benne marad a héjában. Ilyenkor a maradékra a héjfelvágós-kirágós módszert alkalmazom, amit niobee is írt :-)

Unknown írta...

Orsi! Nem müködik a link, de rákerestem a WMF-nél. Erre gondolsz?

http://href.hu/x/5rlp

Láttam már ilyent, csak nem tudtam elképzelni, hogyan müködik.
Nagyon klassz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails