Lila gnocchi

Nagyon régóta ismerek egy spanyol asszonykát, akitől sok mindent ellestem fiatalon, kezdő háziasszonyként. Csodáltam, hogy mennyi élet és energia szorult ebbe az alig 1,60 m pici nőbe, aki 3 gyerekének, és ritka válogatós férjének naponta friss ételeket varázsolt az asztalra. Nem tévedés, többfélét főzött rendszeresen, mindegyik szeme fényének külön-külön teljesítve a kívánságát. Soha finomabb raviolit, tortellinit, gnocchit nem ettem, mint nála, és azok a paradicsommártások ... Frissen sült húsokra, változatos zöldségköretekre, utánozhatatlanul fűszerezett salátákra, forró, gözölgő, jóízű, tartalmas levesekre emlékszem, és a rutinos, könnyed főzési stílusára. Szardínián született férje kedvéért tökéletesen megtanulta az olasz konyha minden csínját-bínját, így aztán főleg olasz ételek kerültek tányérra.
Egyik télen a fiai elhatározták, hogy mikrosütővel lepik meg a mamát karácsonyra, de a biztonság kedvéért megkérdezték tőle, hogy vajon örülne-e neki. A válasz az volt, hogy természetesen örülne. De egyben felhívta a fiúk figyelmét arra is, hogy akkor bizony a mikróban melegíti majd meg nekik a tésztát, ha hazaérnek a munkából. Minő könnyebbség lesz ez neki!!!
No, talán nem nehéz kitalálni, hogy miután belegondoltak a fiúk, hogy nem frissen főtt, abban a percben leszűrt tésztát kapnak ebédre, meggondolták magukat, és mégsem vették meg a mikrót karácsonyra. Azt hiszem luxus-házipapucsot ajándékoztak pici, dolgoskezű anyukájuknak.

Ez jutott eszembe, miközben a megfőtt lila krumplit hámoztam a gnocchihoz. Vajon mit szólnának Isabell fiai, ha a megszokott paradicsommártásos gnocchi helyett lila szörny-gnocchikkal várná őket a mama haza? Csukott szemmel talán fel se tűnne nekik, hogy csalás van a dologban, mert ízre nem különbözik szerintem a hagyományos krumplis gnocchitól.

Nagyon érdekes, hosszúkás-göcsörtös formájú ez a francia import krumpli. A külseje majdhogynem fekete, belül pedig sötétlila. Héjában főztem meg kb. fél kiló krumplit, még forrón lehámoztam, majd krumplinyomón átnyomtam. Gyönyörű erős színe volt még ekkor is. Mikor langyosra hűlt, egy pici tojást ütöttem bele, sót, és annyi durumlisztet adtam hozzá, amennyivel egy közepesen rugalmas tésztává lehet összegyúrni. Lisztezett deszkán 4 darab hosszú vékony rudat sodortam belőle, és 1-1,5 cm-es darabokra felvágtam. Villával kicsit megnyomtam egy-egy oldalát a gnocchiknak, majd lobogva forró sós vízben addig főztem, amíg fel nem jöttek a víz felszínére. A vízből egyenesen az Isától eltanult mártásba szedtem őket, és pecorinoval megszórva tálaltam. A mártáshoz egy fej apróra vágott hagymát és egy gerezd felaprított fokhagymát olívaolajon megdinszteltem, rádobtam egy-egy darab nagyon apróra vágott zellert, hokkaido tököt, és egy sárgarépát. Amikor már kezdett szétfőni a tök, egy csésze előfőzött borsót is hozzáadtam. Még 5 percig főztem, majd sóval, borssal ízesítettem, és egy evőkanál pecorinot kevertem hozzá. Pontos mennyiségeket nem tudok megadni -legalábbis nem nyugodt lelkismeret mellett- mert nem csak a krumpli, de a liszt minőségétől is függ, hogy milyen arányban kell keverni a kettőt.

Lila, és más színű krumplikról itt lehet olvasni. Lila gnocchit pedig más is csinál, szóval nem is annyira agyament dolog ám ez!