március 18, 2007

Csokimousse-gesztenyemousse torta

Második próbálkozás!


Recept:

A torta alapjához:

15 deka liszt
6 deka cukor
6 deka vaj
1 tk.sütőpor
1 egész tojás

A piskótához:

5 egész tojás
6 púpozott evőkanál cukor
6 púpozott evőkanál liszt
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A 3 féle töltelékhez:

6 dl tejszín
3 kis zacskó tejszínhabfixáló
1 kanál cukor
40 deka mascarpone
20 deka keserűcsoki
20 deka tejcsoki
25 deka gesztenyemassza
1 ek rum
2 ek porcukor
"amarena" meggy, vagy rumosmeggy


A sütőt 175 fokra előmelegítem. 2 db egyszer használatos műanyag nyomózsákot előkészítek és 2 tepsit kibélelek sütőpapírral.

A 15 deka lisztből vajjal cukorral és tojással egy sima tésztát állítok össze, fólia között kinyújtom és egy 28 cm átmérőjű tortaformára fektetem, amit előzőleg sütőpapírral kibéleltem. Villával megszúrkálom a tésztát, és a forró sütőben aranybarnára sütöm. Miután kivettem, hűlni hagyom, és egy megfelelő méretű tortástálra csúsztatom a lapot. Köré helyezek egy állítható tortakarikát, és pontosan beállítom a méretét, hogy ne folyjon ki később a töltelék a pereménél.

A piskótához tojásokat a cukorral fehéredésig felverem, beleszitálom a lisztet, habverővel óvatosan összeforgatom, majd a tészta felét egy átöntöm egy másik edénybe. Ebbe a felébe szitálom a kakaóport, és szintén habverővel összevegyítem a tésztával.

Az előkészített nyomózsákokat egy magas mérőpohárba állítom, és a kinyomócsövet visszahajtom, hogy ne tudjon kifolyni a tészta, majd külön-külön belemerem mindkettőbe a kétféle tésztát.

Az egyik sütőpapírra átlós csíkokat nyomok a kakaós tésztából, a másikra pedig egy kb. 28-30 cm-es átmérőjű csigát. A hézagokat kitöltöm a fehér tészával és 8-10 perc alatt készre sütöm a forró sütőben.

A nagy piskótalapból hosszú csíkokat vágok, de előtte lemérem a tortakarika magasságát, és aszerinti szélességűre szabom a darabokat. Szükség szerint 2-3 darabból passzentosan összeillesztett peremet csinálok a tortakarikán belül felállított piskótacsíkokból.


A krémek elkészítése:

A hideg tejszínt 1 ek. cukorral és a habfixálóval keményre felverem.
  1. Vízgőz fölött megolvasztom a keserűcsokit, és azonnal hozzákeverem a mascarpone 1/3 részéhez. Ebbe a felvert tejszín 1/3-át hozzáforgatom, és a tortaformába simítom.
  2. A gesztenyét elkeverem a mascarpone 1/3-ával, kevés rummal és 2 ek. cukorral ízesítem, majd a tejszínhab harmadát beleforgatom, és a csokis rétegre kanalazom ügyelve rá, hogy ne keveredjen a két réteg, és elsimítom rajta. Néhány szem amarena meggyet potyogtatok a gesztenyés krémre és picit belenyomkodom.
  3. A tejcsokit ugyanúgy mint a keserűt, megolvasztom, majd a maradék mascarponéval és tejszínhabbal elkeverem, végül a gesztenyés rétegre kenem.

A csigamintás piskótalapot megfelelő méretűre vágom, és lezárom vele a krémes tölteléket.

Nálam úgy alakult, hogy a torta pereme kicsit magasabb lett mint a töltelékek magassága, ezért óvatosan körbevágtam egy nagyon éles késsel, és így megrövidítettem kb 1 cm-rel. Ezek után szépen ráfeküdt a felső piskótalap a töltelékre, anélkül, hogy "behorpadt" volna.

53 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hat ez nagyon finom es sok turelmet igenyel. Le a kalappal majd egyszer en is megcsinalom.Addig is gratulalok.
Gyomber

Névtelen írta...

Ez annyira gyönyörű, hogy nem találok szavakat :)

Névtelen írta...

Azt a rongybatekert hónaljmankót! Ez valami elképesztően jól néz ki!Kíváncsi vagyok ki csinálja utánad :-))

Névtelen írta...

Na, jó, asszem megyek és lehúzom a redőnyt...
Ez olyan szépséges, hogy nemigen lehet űberelni.

Zsu írta...

Szóhoz se jutok :) Megláttam a képet, és azt mondtam a monitornak, hogy "Gyönyörűűűű". Ilyen csodák miatt érdemes begyújtani a sütőt. :)

Névtelen írta...

Unfortunately I don't speak Hungarian but this cake looks absolutely phantastic!

Dolce írta...

Diese Torte ist ein kleines Kunstwerk! Sehr schön!

Névtelen írta...

Szia

Segítséget szeretnék kérni. Szeretném elkészíteni, de ott elakadok, hogy a piskótát megsütöm. Nem értem amikor azt írod, hogy a kakaóst átlósan nyomom a tepsire a fehéret pedig csigába? Nincs képed róla amit eltudnál nekem küldeni? Nagyon szépen néz ki a süti, de nem igazán értem. A másik kérdésem pedig az lenne, hogy azt írod a piskóta készítésénél, hogy a tojásokat fehéredésig kell keverni. Akkor a fehérjét nem kell habbá verni? Bocsi a kérdésekért, de kezdő vagyok

Unknown írta...

Tehát akkor kezdjük fordított sorrendben: A tojásokat szétválasztás nélkül verem fel a cukorral, azért fehéredésig, mert addigra feloldódik a cukor, és megfelelöen levegös lesz a tojásmassza. Minél világosabbra vered, annál jobb! Nagyon jól sikerül így mindig a piskótám, semmivel sem rosszabb mint a hagyományos külön felveregetös módszer szerint.

Utána kétfelé osztod a tésztát, kakaót keversz az egyik részbe és elöször elhasználod pl. a kakaósat. A tepsibe átlósan nyomsz csíkokat belöle, kb 1,5 centis rést hagyva a fehér tésztának.

A másik tepsin ugye ott van a kerekre vágott sütöpapír.Nos erre pedig csiga alakban nyomod fel a kakaós tésztát, szintén 1,5 cm-es hézagot hagyva a fehér tésztának.

Most ugye elfogyott a kakaós tészta a nyomózsákból, félre vele, és máris kézbe veszed a fehér masszával töltött nyomózsákot, majd ennek tartalmával kitöltöd a tepsin üresen hagyott réseket, s egy szusszal a kerek formát is kitöltöd. Mehet mindkettö a sütöbe, persze csak hölégkeveréses sütöben müködik a 2 tepsi egyszerre való sütése.

Ha megsült, akkor csíkokat vágsz a z átlós piskótából és kibéleled vele a tortaformád oldalát (lásd fotó) A maradék piskótát pedig elcsemegézed. A kerek lapot félreteszed, s csak akkor fekteted óvatosan a tortára, amikor az a pereméig megtelt krémmel.

Amennyiben magasabb a perem, mint a krém, késsel le kell vágni körbe annyit, hogy egyenesen ráfeküdjön a lap, különben nem lesz szép és behorpad.

Remélem érthetöen magyaráztam el, ennél alaposabban sajnos már nem tudom. Alapvetöen nem túl bonyolult az egész dolog, majd meglátod!

Névtelen írta...

MACI: köszi a segítséget. Én egész másképpen csináltam volna, de most már értem. Köszönöm.
Majd megírom hogy sikerült.

Névtelen írta...

sehr schöne Torte. Kann leider nur die Bilder anschauen. lg.

Cheche írta...

Ez én is megsütön.Szeptemberben lesz a párommal az évfordulónk,remélem nem rontommajd el:)

Unknown írta...

Szorítok, hogy ne rontsd el,és sikered legyen vele!

Cheche írta...

Sikerült,és nagyon finom.Próbálja ki mindenki!!

Névtelen írta...

Naggyon szép a torta! Elszeretném készíteni, de mivel kezdő vagyok egy kérdésem merült fel a torta elkészítésével kapcsolatban: Az a piskóta, amivel kibéleljük a formát, azt mi fogja megtartani, ha levesszük a tortaforma oldalát?

Unknown írta...

Szia!
A krém megfogja a piskótát, nem fog leesni róla. Ha mégis bizonytalan vagy, kend meg a piskótát vékonyan krémmel, vagy akár olvasztott, vajjal elkevert csokival, és utána kanalazd bele a tölteléket! Sok sikert! Ha lehet, majd számolj be róla, ok?

Névtelen írta...

Kedves Maci!
Mielőtt hozzálátnék ennek a gyönyörű tortának az elkészítéséhez, lenne egy pár kérdésem, amire kérlek válaszolj.
1. A háromfajta krém nem folyik -e egymásba, vagy várjak egy kicsit mindegyikkel?pl.:addig rakjam hűtőbe?
2, A tortakarikán belül felállított piskótacsíkok nem fognak eltörni?Esetleg ezt a részét úgy is meg lehet oldani, ha nem 2-3 darabba, hanem több darabban illesztem bele?(félek, hogy eltörnek a piskóták)
3. A torta teteje nem lesz olyen nehéz, hogy nagyon belesüpped a krémbe?

Unknown írta...

Szia! Máris írom a válaszokat:
1. Nem folyósak a krémek,tehát nem áll fent a veszélye, hogy összefolyjanak. Olyan az állaguk, hogy szépen kenhetöek.
2. A piskótalap puha és rugalmas,nem törik, és könnyedén össze lehet vágni 2 csíkból a torta oldalát.
3. Olyan masszívak a krémek, és olyan pillekönnyü a felsö piskótalap, hogy garantáltan nem fog besüllyedni a krémbe. (persze azért a szomszéd cicája ne üljön rá! ;o)

Névtelen írta...

Woww, szuper ez a torta!

Nincs képed arról esetleg, hogy az oldalát hogy hozod össze ilyen csíkosra?

A tetejére kerülő "fedőlapot" abból a tésztából vágod ki, amiből a szélét is készíted? Vagy küldön készül az oldala meg a "fedőlap"?

Hűtőbe érdemes tenni egy éjszakára?
köszi előre is a választ, és gratulálok, nagyon ügyes vagy!

Unknown írta...

Sajnos nincs képem róla, de szerintem a leírásból kitünik, hogy egyszerüen olyan széles csíkot vágsz le a csíkos piskótából, amilyen magasra szeretnéd a tortád, és már meg is van az oldala!

Azt is leírtam (még itt kommentben is) hogy a teteje egy külön lapból készül, amit csiga alakban nyomok a kétféle tésztából egy külön sütöpapírra. Miután megsült, lefejted róla a papírt, és ráfekteted a torta tetejére.

Igen, feltétlenül jót tesz neki, ha néhány órára, vagy akár egy éjszakára is a hütöbe teszed, hisz a tejszín miatt romlékony, és ugye a zselatinosdolgok amúgy is a hideg hatására dermednek meg kellöképp. Itt persze a legfontosabb, hogy csakis jól lefedve kerüljön a hütöbe, evvel elkerülve azt, hogy átvegye a többi élelmiszer szagát.

Ennél alaposabban már sajnos nem tudom szemléltetni a dolgok menetét, de garantálom, hogy kivitelezhetö a leírás szerint, hisz sokan megsütötték már ennek alapján. Neked is sok sikert hozzá!

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

Kedves Maci!

Én most találtam rá erre a csodára és alaposan áttanulmányoztam mit hogyan és a hozzászólásokat is.

Az első olvasásnál már feltünt és előszür csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy zselatin nélkül nem esik-e össze a krém.

Késübb,2008.február 18-i válaszodban azt írod, hogy célszerű hótöbe tenni a zselatinos tortákat. Akkor végűlis kell beletenni zselatint vagy nem.

Mindenesetre a torta gyönyörű, gtratulálok.

Unknown írta...

Nem, zselatin továbbra sem kell a krémekbe, hanem csak a habfixáló.

Valószínüleg az elsö csíkos próbálkozásom, vagyis a málnás panna cotta szerü krém zavart be, amibe valóban van zselatin, lásd itt: http://href.hu/x/5bdo

Ez a torta csokis- illetve gesztenyés- tejszínes+habfixáló, amaz pedig gyümölcsös-tejszínes+zselatinos. Tehát azt a zselatin tartja össze, ezt pedig a csoki és a fixálóval megerösített tejszín. Összeesni egyik esetben sem fog szerintem. De köszi, hogy felvetetted a kérdést, nagyon figyelmesen vagy! :o)

Névtelen írta...

Kedves Maci!

Továbbra is el vagyok ragadtatva.
Rettentően macerásnak tünik (bár esztétikailag nagyon feldobja) a csíkozott tészta keret. Arra gondoltam, hogy nem tennék tésztát az oldalára-tetejére (azt hiszem, hogy a 3 féle színű krém is elég dekoratív) a kérdés csak az, hogy keret nélkül is egyben marad-e, mi a véleményed?

Unknown írta...

Hmm...

Na erre nem mernék megesküdni! Lehet, hogy egybemarad, de nem hiszem, hogy keret nélkül sokáig megtartja a formáját.

mariam írta...

Szia!
A márc. 2-án feltett kérdésem tárgytalan.
Megkérlek, vedd le a bejegyzésemet.Köszönöm.

Unknown írta...

Kedves Receptgyüjtö!

Elnézésed kérem, hogy elkerülte a figyelmem a márciusi bejegyzésed, nem szándékosan ignoráltam. Mivel már nem tartod aktuálisnak, kérésednek eleget téve töröltem.
Üdv
Maci

SZINTIA írta...

Maci köszönöm szépen a receptet! Nagy örömet szereztem ezzel a tortával Csipetemnek a szülinapján! Isteni finom volt!:D

Üdv: Szintia

Looora írta...

szija csak azt szeretném kérdezni hogy nagy baj-e hogy nincs 28 csak 26 cm -es tortaformám hozzá??? előre is kösz

Névtelen írta...

Kedves Maci
Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra, nagyon tetszik, sok ötletet merítek belőle. Netezésben még nagyon kezdő vagyok, 1 hónapja használom, már amennyire lehet két kis gyerkőc mellett, de sütni- főzni nagyon szeretek, és már elég rég gyakorlom is. Ez a recepted is nagyon tetszik, de sajnos nekem jelenlegi anyagi helyzetemben, nem tehetem meg, hogy ennyit költsek az alapanyagokra, ezért gondolkoztam rajta, hogy hogyan tehetném olcsóbbá (nem jobbá) számomra, és esetleg azok számára akik hasonló cipőbe járnak. Tehát az ötlet: A ferdén csíkos piskótából legalább kettőt csinálok, csinálok egy gesztenyés-tejszín- zselatin alapú krémet, rákenem a piskótákra, kb. 5 cm hosszú csíkokra vágom őket , majd addig csavargatom csigabiga alakban, míg egy kb. 26 cm átmérőjű formát kapok. A tetejét megkenem egy kis krémmel, amit az elején félreteszek, és a spirálos piskótával fedem. Kíváncsi lennék te mit szólnál hozzá.
Gratula a receptjeidhez, Noémi

Unknown írta...

Szia Noémi!

Ha jól értelmezem a leírásod, akkor ennek alapján a feltekert csíkos piskóta nem igazán érvényesül belül a tortában, legalábbis kinézetre nem. Helyette egy sima v. kakaós piskótából sütném, és azt tekerném fel a krémmel megkenve és csíkokra vágva, és csak kívül vonnám be csíkos tésztával. Na meg persze a tetejét. (így még egy kis munkát is megspórolsz)

Az a jó ebben a tortában, hogy végülis a tölteléke ízlés szerint variálható, (gesztenyével, csokival, akár túróval, tejszínnel, pudinggal dúsítva) mert a csíkozott piskóta viszi a pálmát, az benne a pláne. Megértem, hogy variálod a hozzávalókat, hisz nem feltétlenül pénztárcabarát ez az én verzióm. Bár jeles ünnepnapokon akár még kivételt is vele lehet tenni.

Déni írta...

Kedves Maci!
Bocs, hogy még mindig van kérdés... Az átlós csíkos tésztával teljesen kitöltöd a tepsit? Valahogy úgy érzem, hogy fél tepsivel is elég, de lehet, hogy tévedek.
Az egész oldal szenzációs, gratula!

Névtelen írta...

Elkészítettem néhány hónapja férjem születésnapjára a tortát, és isteni lett! A tetejével kicsit elszámoltam magam és kisebb lett, mint maga a torta, de ennek ellenére mindenkinek nagyon ízlett! Köszönöm szépen!!! :)

Névtelen írta...

A tesóm szülinapjára csináltam meg a tortát, szuper lett! Nekem csak 22 cm-es tortaformám van, a tésztához így elég volt 3 tojás. Nyomózsáknak egy erősebb nylonzacskót használtam először beletöltöttem a masszákat, majd csak közvetlenül a nyomás előtt vágtam ki a végüket.
A krémhez 4 dl tejszínt használtam, és csak kétfélét csináltam, egy étcsokisat meg egy gesztenyéset (fele-fele arányban), alulra étcsokis került, középre gesztenyés, fölülre megint étcsokis (így az étcsokis réteg vékonyabb lett).
A habfixálót kihagytam - nem volt itthon épp - de anélkül is elég kemény lett mindkét krém.
Kösz a szuper receptet!

Névtelen írta...

Déni, én úgy csináltam, hogy fogtam a tortaformát, és megnéztem, kb. mekkora csíkokra volna szükségem. Ezt úgy csináltam, hogy a tortaformát élére állítva végiggörgettem a sütőpapíron, bejelöltem, hogy kb. mekkora fedné be az oldalának a felét (azért a felét, mert annyira hosszú tepsim nincs, amibe az egészet befedő tésztacsík elférne), azt széltében megdupláztam, és még ráhagytam a széleire jó pár centit. szerintem ezzel a módszerrel biztosra mehetsz.

Névtelen írta...

MACI gratulálok a recepthez. Lányom szülinapjára készítettem el a tortát és hatalmas sikert aratott. A recept olyan érthetően van leírva, hogy első elkészítésre tökéletes lett.

Névtelen írta...

Isteni ez a torta. En is megcsinaltam a parom szuletesnapjara, nekem elsore sikerult. Annyira tetszett neki, hogy le is fenykepezte.

Timi

http://www.tntphoto.biz/blog1/

Cukorka írta...

Szia Maci és Többiek!
Édesanyám születésnapjára szeretném elkészíteni a tortát. Az a kérdésem, hogy 24 cm-es tortaformánál kell-e változtatni az előírt mennyiséget?
Félek, hogy túlnő a formán.
köszi

falcsy írta...

Szia Maci!
Szeretném ezt a tortát anyák napjára megsütni. Biztosra szeretnék menni, ezért a tanácsodat kérem. Milyen csokit használjak a süti krémjébe, mert én a csokikkal nagyon gyakran pórul járok. Remélem tudsz segíteni nekem.
Nagyon tetszik az oldalad, további sok sikert hozzá, szép napot!!!!!!!

Unknown írta...

Falcsy, azért az érdekelne, hogy hogyan jarsz mindig pórul a csokikkal?
Anélkül, hogy bizonyos márkákra hivatkoznék azt tudom neked tanácsolni, hogy az ét-,de a tejcsoki esetében is ne a legolcsóbbat vedd meg, hanem minimum egy jó közepes minöséget.

Névtelen írta...

Kedves Maci!
Nagyon köszönömöm a gyors válaszodat. Szóval amikor gőz felett megolvasztom egy fém tálban a csokit, akkor mintha odasülne v. becsomósodna. Vegyek inkább tortabevonót ehhez a recepthez vagy jó egy B.ci vagy valami ilyen fajta csoki?
Priviben is megírhatod a márkát....,nagyon fontos lenne, köszi
tanacsagi76@freemail.hi
üdv: falcsy

Unknown írta...

Falcsy, nem szégyenlösségböl nem írok csokimárkát, hanem mert nem ismerem ki magam igazán a magyar választékban. Szerintem a keserücsokikat - ez alatt a minimum 50% kakaótartalmúakat értem- kifejezetten egyszerü göz fölött megolvasztani, velem legalábbis még nem fordult elö, hogy göz fölött megégett volna. A mikróban már más a helyzet, ott nekem is sikerült már odapörkölnöm 1-2 táblának. A tejcsokik néha kicsit érzékenyebben reagálnak a melegítésre, de ha nagyon tartasz töle, akkor tényleg csak nagyon óvatosan, ne "teljes gözzel" olvaszd, és közben próbáld kevergetni. Én úgy olvasztom göz fölött, hogy valóban csak 1-2 ujjnyi vizet forralok fel, és a fémüst abszolút nem ér bele a vízbe. Amint felforrt a víz, félre is szoktam húzni az edényt, és a maradék höt kihasználva olvasztom tovább a csokit. Ha nagyon lehülne, akkor megint visszatolom az edényt és így tovább... Ha továbbra se sikerülne, próbálkozz bevonócsokival, bár szerintem nem az lenne az igazi ehhez a finom tortához...

falcsy írta...

Kedves Maci!
Köszönöm, ez igen nagy segítség volt nekem. Mi 05.10-én tartjuk az anyák napját, majd beszámolok, hogy sikerült....
Te amúgy Magyarországon élsz?
Mindent köszönök, nagyon alapos és segítőkész vagy örülök, hogy rátaláltam az oldaladra, további jó munkát
Szia, üdv: Falcsy

Névtelen írta...

szia,

tegnap elkészítettem a tortát. Végül is nem lett rossz, de messze van a Tiéd szépségétől. Nem igazán tudom, mit rontottam el, de nekem nagyon folyt a tészta, egyáltalán nem tudtam ilyen szépen meghúzni a vonalakat. Már csak az ízére leszek kíváncsi, majd ma délután vágjuk fel. Mindenesetre nagyon mutatós és biztos el fogom készíteni máskor is! Köszönöm az ötletet! :) Judit

Ledorka írta...

Én is megsütöttem, köszönöm a receptet! :)
http://lidercke.blogspot.com/2009/05/tortasutes-kisebb-kalandokkal.html
Természetesen, a tiéd sokkal szebb, de én ennek is örülök. :)

dilike írta...

megsütöttem nagybátyám 60. szülinapjára. a tetejére a kakaós piskótából egy nagy 60-ast rajzoltam.
a széle nekem is magasabb lett, de én fogtam még két deci tejszínt, egy doboz philadelphiat, vaniliát, és ráhúztam egy réteg fehéret is :)
sikeres volt :D

Kata írta...

Köszönöm a receptet!!!
Tegnap elkészítettem magamnak :-) , nagyon finom lett!

Névtelen írta...

Kérdés: A piskótatésztába nem kell sütőport tenni? Megsütöttem ezt a tortát (nagyon fincsi lett), de a piskóta nagyon lapos maradt, nem jött föl.

Magos&Friends írta...

Nekem így sikerült, nagyon megcsodálták!
Köszönöm a receptet! Dorottya

Magos&Friends írta...

http://magoskitchen.blogspot.com/2010/11/lili-3-eves-csoki-gesztenye-mascarpone.html

Unknown írta...

Hú Maci ez a kakaós csíkos és a málnás is nagyon beindította a fantáziám. Én is kísérleteztem már színes tésztákkal, bulikra készítettem poénból pink színű piskótát türkizkék krémmel, de ez a csíkozás új távlatokat nyit :) Nagyon tetszik :)

Üdv, Zsófi

baby_katika írta...

Kedves Maci!
Már kb. 3 hónapja kitaláltam, hogy ezt a tortát sütöm anyukámnak szülinapjára most vasárnap, csak eléggé időszűkében leszek aznap délelőtt. A kérdésem, hogy el lehet készíteni a krémeket, és a piskótát előző nap, és másnap délelőtt összeállítani, vagy inkább csináljam meg előző este az egész tortát?
Előre is köszönöm válaszod!
Üdv: Kati

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszik ez a torta, örülök hogy a hozzászólások és jók, így neki merek állni! :)
Egy kérdésem lenne, mekkora tepsiben kell kisütni a torta oldalának való tésztát? Nem tudom hogy-hogy adja ki, és nem a készítés közben akarok azzal szembesülni, hogy totál nagy vagy épp kicsi tepsibe kezdtem el kinyomni a csíkokat! :)
Előre is nagyon köszönöm, és szuper a blog!
Szép estét!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails