március 22, 2008

Palócleves VKF! XIV.

A palócleves bizony nem a palócok nemzeti étele, hanem magáról a "nagy palócról" elnevezett, Gundel János által kreált zöldbabos ürüleves tejföllel habarva, és bőven kaporral ízesítve. Mikszáth Kálmán kérése volt, hogy Gundel olyan levessel lepje meg, amilyet még sosem evett. Nagy valószínűséggel elnyerte az író tetszését az étel, hisz azóta nagy karriert futott be a magyar konyhában. Eredetileg ürü, azaz birkahúsból készült, de ahány ház annyi szokás ezt illetően, és persze ízlés dolga is, hogy ki milyen hússal készíti. A számomra legízletesebb palócleves a bárányhúsos, evvel készítettem most is.

  • 40 deka szép sovány báránycomb
  • 1 fej vöröshagyma
  • olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. pirosparika
  • késhegynyi őrölt kömény
  • 2 babérlevél
  • 30 deka krumpli
  • 20 deka zöldbab
  • 1 dl tejföl
  • 1 csapott ek. liszt
  • só, bors
  • 1 csokor kapor

A finomra vágott hagymát kevés olajon megfonnyasztom, rádobom az apróra kockázott megmosott báránycombot, a zúzott fokhagymát, a köményt és addig sütöm, amíg fehér lesz a hús. Csak most szórom le a paprikával és annyi vízzel öntöm fel amennyi bőven ellepi. Beledobom a babérleveleket, és lefedve puhára párolom. Közben külön sós vízben megfőzöm a felkockázott krumplit, és külön a feldarabolt friss zöldbabot. Amikor megpuhult a bárány, hozzáteszem a babot és a krumplit a jóízű főzőlével együtt, majd liszttel simára kevert tejföllel besűrítem picit. Itt ajánlatos a sűrítés előtt egy keveset a levesből a lisztes tejfölhöz keverni, hogy ne csapodjon ki a tejföl amikor a forró levesbe szűrjük. A kaprot felaprítom, egy részét a kész levesbe keverem, a többit pedig a tetejére szórom.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kipróbálva.. harminc ujj megnyalva ;)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails