október 15, 2007

Philadelphia torta - sütés nélkül

A philadelphia torta egyike azoknak, amelyeket még a sütni nem szerető fiúk-lányok-asszonyok is szívesen elkészítenek, mert ez nem sül, hanem hűl. Gyakran találkozni vele óvodai-iskolai rendezvényeken a büféasztalon, ahol általában elég hamar fogyásnak indul, ugyanis az járja róla, hogy könnyű, friss, és citromos. Ha azt vesszük, hogy 4 dl tejszín, és 20 deka magas zsírtartalmú krémsajttól "szárnyal", akkor már nem is olyan könnyű, bár egy flódninál nyilván kímélőbb. Az elkészítése nem igényel több évtizedes konyhai tapasztalatot, ezért még kezdő háziasszonyoknak is bátran ajánlom!
  • 20 deka babapiskóta
  • 10 deka megolvasztott vaj
  • 4 dl hideg tejszín
  • 20 deka Philadelhia krémsajt
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 1 citrom leve
  • 6 ek. cukor
  • 1 doboz citromos gyümölcszselé (25 g) "Götterspeise"
A babapiskótát ledarálom, hozzáöntöm a megolvasztott vajat, és egyenletesen összedolgozom egy finom morzsává. Egy 24 cm-es csatos tortakarikába szórom a morzsa 3/4 részét, és alaposan lenyomkodom. A zseléport 3 evőkanál cukorral és egy csésze vízzel simára keverem egy kis edényben, és 10 percig állni hagyom. Ezután addig melegítem, amíg fel nem oldódik a cukor, majd kihűtöm. (nem szabad felforralni!) A krémsajtot a maradék cukorral és a citromlével simára keverem, majd a kihűlt zselét is hozzántöm. A vaníliás cukorral kemény habbá verem a tejszínt, és beleforgatom, végül pedig a tortaformába öntöm a krémet. Elsimítom, és a tetejére szórom a maradék morzsát. Legalább 3-4 órára a hűtőbe teszem, mielőtt felvágom.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Babapiskóta helyett javaslom az ikeás gyömbéres kexet, ami most már a corában is kapható

Névtelen írta...

Macika! Édes tejszínről szól a fáma? Vagy esetleg főzőtejszínről van szó? Szeretném kipróbálni, és szeretném "hűen"!
Megköszönném, ha megírnád...
Ofélia

Unknown írta...

Igen, 30% zsírtartalmú édes tejszín kell hozzá!

Névtelen írta...

Szia Maci! Öröm nézelödni itt... Ez nagyon jol hangzik, el is mentettem a linket :) A marciusi szuletesnapunkra szerintem ki is probalom :))

Névtelen írta...

Szia! :) Ha nem találok citromos gyümölcszselét .."Götterspeise"-t? mivel helyettesíthetem? :(

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails