szeptember 04, 2007

Gránátalma, a legendás gyümölcs



A mórok a termékenység szimbólumának tartották a gránátalmát, annak 613 magja miatt, de a görög mitológiában is megemlítik, és a bibliában is több ízben hivatkoznak rá. Majdhogynem varázserővel bír ez a titokzatos gyümölcs, melynek szolíd külseje még csak nem is sejteti izgalmas beltartalmát. Az aránylag kemény héj alatti kamrákat vékony, fás szerkezetű falak választják el egymástól, s ezeken a kamrákon belül rejtőznek a magok, melyeket a mélyvöröstől a fakó rózsaszínig terjedő zselészerű gyümölcshús vesz körül. Miután éles késsel körbemetsszük a héját -mint a narancsnál szokás- némi kis mozgatás után szét lehet feszegetni a gyümölcsöt. Nem érdemes kettévágni, mert kifolyik a leve. Miután félbe, vagy negyedekre szétszedtük, egy tál fölött ki lehet ütögetni belőle a magokat, ami pedig nagyon ragaszkodik a héjhoz, annak kiskanállal lehet segíteni. A héját és levét évszázadok óta perzsaszőnyegek festéséhez használják, a megfőtt gyümöcsökből pedig fekete tintát lehet előállítani.

Egy ritkábban praktizált módja a gyümölcslényerésnek a következő: A gyümölcsöt puhára nyomkodjuk, amíg a magok hajszálvékony hártyái eldurrannak, majd miután egy lukat fúrunk a héján, közvetlenül a gyümölcsből lehet kortyolni az értékes nedűt. A gránátalmából nyert sűrű szirup koktélbárok elmaradhatatlan kelléke, gyümölcsös aromája, és erős piros színanyaga miatt nagyon kedvelt alkotóeleme néhány italnak, mint pl. a tequila sunrise. Ezen kívül feltétlen említésre méltó a gyógyító és egészségmegőrző hatása. A gránátalmában jelenlévő antioxidánsok hatása többszörösen felülmúlja a vörösborban, sőt a zöld teában találhatókét is! Egyszerüen egy csodálatos, és hihetetlenül sokoldalú, értékes gyümölcs.

Sertésszűz gránátalmával
"Solomillo con granadas"
2 személyre
  • sertés szűzpecsenye, kb. 50 deka
  • olívaolaj
  • só, bors, egy csipet cukor
  • egy pohárka száraz vörösbor
  • 1 gránátalma
  • 1 kis csokor friss menta
A szűzet lehártyázom, kétujjnyi vastag szeletekre vágom, és egy kicsit ellapítom. Sózom, és kevés forró olívaolajban kb. 3-3 percig elősütöm mindkét oldalát. Alufóliába csomagolva a 150°C fokra előmelegített sütőbe teszem, és a továbbiakig melegen tartom. A serpenyőbe öntöm a vörösbort, és a fél gránátalma kicsavart levét hozzáadom. (egyszerűen kézzel kipréselhető) A felére befőzöm a mártást, végül belerakom a gyümölcs másik feléből kiszedegetett magokat, és a finom csíkokra vágott mentát. Sóval, borssal és egy csipet cukorral ízesítem. A melegen tartott hús alatt összegyűlt levet a mártásba keverem, majd a húsra kanalazom.


Forrás: Wikipedia

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails