augusztus 20, 2007

Frankfurti leves


Nem kertelek sokat, hisz a kecske is jóllakott, a káposzta meg elfogyott, tehát jöjjön az ízletes frankfurti leves receptje:
  • fél fej kelkáposzta
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 szem krumpli
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. pirospaprika
  • 1 kk. egész kömény
  • morzsolt majoranna
  • 5 deka füstölt húsos szalonna
  • 20 deka virsli
  • 1 pohár tejföl
  • 2 kanál liszt
  • olaj
  • só, bors
A finomra aprított hagymát olajon megfuttatom, a kis kockákra vágott szalonnát beledobom, picivel később pedig 2 gerezd reszelt fokhagymát és a köménymagot is hozzáadom. 1-2 percig alacsony lángon pirítom, majd félrehúzom, és leszórom pirospaprikával. A vékony csíkokra vágott kelkáposztát, és a vékonyra szeletelt krumplit hozzáadom, majd annyi vízzel öntöm fel, amennyi bőségesen ellepi, sózom, borsozom, és majorannát morzsolok rá. Lefedve puhára főzöm, ügyelve rá, hogy ne essen szét se a krumpli, se pedig a káposzta ne váljon péppé, végül a felkarikázott virslit is belefőzöm. Egy kisebb teflonban 2 kanál liszttel és olajjal világos rántást készítek, a maradék fokhagymát belereszelem, felöntöm hideg vízzel, és egy pohár tejföllel. Habverővel simára keverem az egészet, majd a levesbe szűröm. Kiforralom, és sóval, borssal ízesítem a végén.

Mire jó még a kelkáposzta?

14 megjegyzés:

Cricket írta...

Szia!
Ma kipróbáltam ezt a szupi receptet, és nagyon jól sikerült már elsőre is...
Köszönöm szépen!!

Unknown írta...

Nagyon szívesen! :-)

Névtelen írta...

Macika ez a hígitott kelkáposztafőzelék.
A frankfurti leves őse a kőleves. Nem rántást, hanem habarást tartalmaz. De ettől még ez is finom lehet:)

Névtelen írta...

nagyon tuti ez a leves!!!
a tiéd a legjobb recept!!
Köszyke!!

Névtelen írta...

Szia!
Megcsináltam ezt a levest,és nagyon tuti lett!
Köszike!

Névtelen írta...

megföztem a levest és az egész családnak izzlet nagyon finom lett

Névtelen írta...

Elkészítettem a levest a vőlegényemnek és nagyon kedvére való volt. :)

Köszi!

Névtelen írta...

Kipróbáltam a receptet és nagyon finom lett. A férjem aki nagy frankfurti leves rajongó és nem kicsit ínyenc, csak annyit mondott: "Eddig ez a legfinomabb frankfurti amit ettem!"
Köszi

toportyán írta...

Ma megfőzőm a családnak. Nagyon jól hangzik! Köszönöm! :)
Balázs

Névtelen írta...

Szia!!
Meg csináltam a levest nagyon finom lett !!!
Köszönöm !!!!!

Unknown írta...

Szia

kelkáposzta helyett lehet sima káposztát is használni?

Névtelen írta...

Szia!
38évesen még soha nem készítettem Frankfurti levest, de a párom kedvence, és már 1 éve ezt hallgatom, hát most elkészítettem. Olyan sikert aratott, hogy a következő dolog a pacal amit el kell készítenem neki, mert azt mondta életében ilyen jó levest nem evett még, és biztos boldogulok a pacallal is, ha a Frankfurti leves elsőre ilyen jól sikerült, az is sikerülni fog. KÖSZÖNÖM!!!!

Vince írta...

Alternativakent nem szukseges rantast kesziteni es hozzaadni a vegen ugy is lehet ha az elejen a hagyma fokhagyma utan raszorod a lisztet es a paprikat es felontod Forro vizzel (ez fontos kulonben ott allhatsz mellette es kevergetheted amig fel nem forr) es gyorsan habverovel vagy kanallal elkevered utanna mehete minden tovabb, csak kevesebb mosatlan ;)

Egyebkent fincsi, es ki ne szeretne!

Névtelen írta...

Sziasztok!

Nagyon finom lett a végeredmény, először csináltam és igazán jó íze lett.

Annyit tennék hozzá a recepthez - bár ezt egyesek az eretnek bűnök közé sorolják -, hogy sokkal teltebb, egységesebb íze lett a levesnek egy db erőleves-kocka hozzáadása után.

Köszönöm, jó főzőcskézést és jó étvágyat!

Üdv:

Kristóf

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails