május 06, 2010

Tönkölylisztes mandulás sütemény - Mandel-Butterkuchen



Ha nem lenne olyan finom mint amilyen, isten bizony nem tenném fel ezt a receptet. Kicsit semmitmondó és unalmas külsejéért viszont kárpótol az íze, és az is mellette szól, hogy nincs vele több munka, mint 5 perc, vagy talán még annyi sem. A Mandel-Butterkuchen  egy  klasszikus német sütemény, de egy kicsit divatját múlta. A süteményespultokon elég sápadtkának néz ki a dúsan epres, gyümölcsös csodák mellett, de mégis megvan a maga sármja, aminek nem igazán lehet ellenállni az első falat után.  Élesztős tésztából frissen és langyosan nagyon finom, igaz másnap már nem nyújt ugyanekkora élményt. Ellenben  ez a  sütőporos tejszínes tészta nem csak aznap, hanem még másnap is ugyanolyan finom és omlós. Kicsi adagot sütöttem próbaképp, tehát az alábbi hozzávalók egy 24x24-es, vagy hasonló méretű tepsire, esetleg 24-26 cm-es csatos tortaformára elegendők. A receptet a Tönkölyboszorkány, azaz  Dinkelhexe oldalán találtam, és elsősorban a tönkölylisztes tésztaalap miatt sütöttem meg. Kíváncsi voltam rá, hogy mi a különbség a búzalisztes kevert tészta és ez között. Nos, nekem sokkal jobban tetszik ez a picit sűrűbb, nehezebb tészta, ami ízben is gazdagabb  mint a hagyományos finomlisztes. Máskor is szívesen!
  •     12 deka fehér tönkölyliszt
  •     12 deka nádcukor
  •     2 tk sütőpor (borkősavas sütőport használtam)
  •     4 deka puha vaj
  •     2 egész tojás
  •     10 deka tejszín
  •     1 csipet só
Az összes hozzávalót egy keverőtálba mérem és a kézi mixerrel összeállítom. Sütőpapírral kibélelt formába simítom, és a 180°C fokra előmelegített sütőbe tolom. Közben elkészítem a mandulás réteget:
  •     2 ek tej
  •     10 deka nádcukor
  •     10 deka vaj
  •     20 deka szeletelt mandula (szeletelt és durvára aprított mandulát kevertem)
  •     1 csipet só
Egy kisebb edényben összeforrósítom mind az 5 hozzávalót. Miután a tészta 15 percig sült, rásimítom a forró mandulás keveréket, és további 15 percre visszatolom a sütőbe.

6 megjegyzés:

Kata írta...

Ez valami fenséges!!!!
Mivel azt írtad nagyon finom, így nyomban megdupláztam az adagot amit leírtál :)
A férjemnek is nagyon ízlik, tulajdonképpen miatta lett megsütve, mert meg tetszett neki :)
Köszönjük!!!!! :)

zseniko írta...

Nagyon, nagyon, nagyon...
És köszönöm a receptet, tegnap megsütöttem, de csak ma ettünk belőle. Nagy sikere volt, picit változtattam én is rajta.
Kitettem a blogomra is, természetesen hivatkozással az eredetére, ha van kedved és időd, nézz be hozzám:
http://zseniko.blogspot.com/2010/05/mandulas-sutemeny.html
Sokáig nem volt nálad új bejegyzés, de akkor is minden nap bekukkantottam, hátha. Nagyon örülök, hogy mostanában újra olvashatlak.
Üdv.
Enikő

zseniko írta...

http://www.alomdieta.hu/alapanyagok/dream-food-lisztkeverek-1kg
Bővebben a Dream Food lisztről ezen a linken.
Most ismerekedek vele, nekem eddig csak jók a tapasztalataim.

Unknown írta...

Ugye én megmondtam, hogy finom! ;o)

zseniko: köszi a linket!

Névtelen írta...

Tortaformában sütöttem meg, anyukám szülinapjára. Nagyon finom süti, minden vendég elkérte a receptjét! Köszönöm, hogy feltetted! Rita
Ja, és a torta előtt a pidéd volt a vacsi :))) Kitűnő az is!

Lívi írta...

Nagyon finom, kosz a receptet!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails