június 15, 2009

Millionaire's Shortbread - Milliomos szelet


 Kicsi Vú Segítsütije március vége óta egyfolytában kísértett. Már a gondolatától is híztam egy kilót, de még ez sem tántorított el attól a tervemtől, hogy egyszer megsüssem. Bizony, én még soha az életben nem sütöttem, sőt még csak nem is kóstoltam a skótok híres-hírhedt kalóriabombáját, alias milliomos szeletet de most hirtelen megéreztem, hogy eljött az ideje. 1-2 hete még a Lidlben is megjelent egy akció keretén belül, az ígéretesen csengő Luxury Caramel Shortcake néven. Ok, összességében nem volt rossz, a keksz omlós és morzsálódós, a karamell egy kicsit műhatású, a csoki viszont igazán finom volt.

A saját sütés rossz csillagzat alatt indult eleinte, de végül minden jobb lett mint vártam. Az első malőr az volt, hogy nem volt itthon barnacukrom, így elég sápadtka lett a tészta és a karamell is, a második pedig, hogy 2 tubus helyett 2 doboz cukrozott sűrített tejet (80 dkg!!!) zúdítottam a kekszalapra, ezáltal megduplázódott az amúgy is brutális karamellréteg. Persze a vajmennyiséget is meg kellett dupláznom miután feltűnt a baki, de ezek után már csakazértis 25 deka csokit olvasztottam a tetejére! Szemtelenül finom lett, de vigyázat, elképesztően addiktív!

Milliomos szelet
Caramel Shortcake - Millionaire's Shortbread

A tésztához:
  • 17 deka liszt
  • 12 deka vaj
  • 5 deka cukor (nádcukor előnyben!)
  • egy csipet só
A karamellréteghez:
  • 10 dkg vaj
  • 2 doboz (80 deka) cukrozott sűrített tej (pl. Nestlé Milchmädchen)
  • egy jó csipet só
A csokimázhoz:
  • 25 deka olvasztott csoki (ét-, és tejcsoki vegyesen)
  • 1 ek. étolaj
Egy 20x20 cm-es sütőformát kibélelek sütőpapírral. A lisztet, sót, és a cukrot gyorsan elmorzsolom a vajjal. A homogén morzsát a formába szórom és egy kanállal alaposan lenyomkodom, amíg egy egyenletes tészteréteggé válik. Villával megszúrkálom, és 10 percre a hűtőbe teszem, közben előmelegítem a sütőt 180°C fokra. Kb.15 perc alatt halványbarnára sütöm a tésztát.

A sűrített tejet a sót és a vajat egy vastag aljú edénybe öntöm és folyamatos kevergetés mellett felforrósítom. Addig keverem tovább, amíg szemmel láthatóan jól besűrűsödik és egy kis színt kap. A megsült tésztára öntöm a krémet és hűlni hagyom.

A csokit mikróban megolvasztom és alaposan elkeverem az olajjal. A langyosra hűlt karamellre öntöm, majd éles késsel 2x2 cm-es praliné méretű kis kockákra vágom amint megdermedt a csoki. (Nem szoktam olajat tenni a csokimázba, de most kicsit attól tartottam, hogy megreped a vastag csokiréteg, és nem lehet szépen vágni ha teljesen megkeményedik.)
Most pedig fogyókúrázom!

39 megjegyzés:

Limara írta...

Gyönyörű! Én bizony megdézsmáltam! :))

Névtelen írta...

Hú... ez az a süti, aminek már a látványa is hízlal, úgyhogy gyorsan el is húzok salátanézőbe :)

Nálam is régen várólistás, majd ha a fogyim olyan sikeres lesz, hogy egy kicsit vissza kéne hízni.. :D

Szép napot!
Üdv,
Nyestkutya

Kiskukta írta...

Én ezt megsem merem sütni, egyből az összes kilót visszahíznám amitől eddig megszabadúltam. De egy szeletkét azért szivesen megeszegetnék, de csak úgy hogy ennyi van és kész, aztán oszd be.

Unknown írta...

Nehogy megsüssétek!

Csak elrettentö példaként szolgál a recept. Aki saját felelösségére mégis megsüti, az tuti megbánja! Soha többé nem szabadul se a gondolatától, se a súlyfeleslegtöl amit eredményez.

Szóval nem mondhatja senki, hogy nem szóltam!

szepyke írta...

Hát, ezen az utolsó kommenten nagyon jót röhögtem! Láttam a kereszete a kezedben, ahogy megvédesz minket a gondolattól is! :DDD

Vegavarázs írta...

Szerintem elvesztünk mindannyian, amikor megláttuk a képet...

kicsi vú írta...

Hát igen, ez már inkább milliárdosba hajlik!:-) örülök, hogy kihagytad a karamellrétegből a cukrot, a második sütésnél én is így tettem, mert anélkül is jó édes. Tervezem már egy ideje az update-et a posztomban. Tényleg szép lett a kép!!

Ottis írta...

Nagyon profi ez a süti!És hát a kép is róla nagyon kívánatossá teszi!

Unknown írta...

Nah, örülök, hogy ennyire tetszik mindenkinek, de azért mégse engedjetek a kísértésnek! ;o)

Vú: Csak akkor tünt fel, hogy nem tettem cukrot a töltelékbe, amikor beírtam a receptet. Na de tényleg fölösleges is lett volna.

Anice kötős blogja írta...

óóó, micsoda csábítás ez a süti!
Én is fogyókúrázom, de a család nem.

Millie írta...

Maci!
Én még sós mogyorót is rétegeztem a karamell alá, hogy még durvább legyen! :-D

dilike írta...

meg fogom sütni! karamellbolond vagyok :D

Wise Lady írta...

Hűha!

Unknown írta...

Hali,
A sütes mellett nem tervezel veletlenül utakat?

Vali írta...

Ezt majd csak a párom szülinapjára sütöm meg, ő karamellfüggő.
Szeretnék neked egy díjat adni, ha elfogadod.

a dániel írta...

Nem ehhez a sütihez fűzném a kommentemet (nem mintha ezzel bajom lenne... :), hanem a zebratortához. Most sül a sütőben, anyukámnak készítem születésnapjára. Viszont én továbbálmodtam a dolgot, nem kakaóval színeztem a túrót, hanem 125 g áfonyát pürésítettem, majd átpasszíroztam. Gyönyörű lila színe lett, és baromi jól néz ki!
Sajnos ezt nem kóstolhatom meg, amint kihűlt, mert holnap kapja meg anya, de beszámolok majd a sikerről :) Valószínű a blogomban... :)

Reni írta...

hopsz :O
Én írtam a "dániel"-es hozzászólást, csak a férjem volt bejelentkezve a google fiókba és nem figyeltem :)

timus írta...

Szerintem ezt csak úgy szabad megsütni, hogy 25 vendéget várunk, és áthárítod rájuk a hízást, te meg bezsebeled a dicséretet. És ha akarnál, sem ehetnél belőle túl sokat :D Bár nem is tudom, ki képes ilyen mazochizmusra;) A kép alapján mindenesetre felkerült a "kötelezők" listájára! Kicsi vú és Maci, mérgezitek itt a népet ilyenekkel! Ilyesmiért vezeklésül 25 salátareceptet kellene posztolni mindenkinek :)

H. Mária írta...

Kérlek szépen, hogy nézzél be hozzám, mert ajándékom volna a számodra, amit szeretettel adok át neked. Üdv. Mária

Edina írta...

Szia, Diótorta ügyben jöttem:),

a "Baromira diós torta" piskótája 26 cm-es tortaformában készült?

Előre is köszi: Edina

kisstigris írta...

Kedves Maci!

Utólagos engedelmeddel a blogomban linkként elhelyeztem az oldalad címét. Olvastam az adatvédelemről szóló soraid, ezért jelezném, hogy nem közlök részleteket a receptjeidből, hanem ideirányítok minden érdeklődőt.
Üdvözlettel:
kisstigris

Science Bloggers Association írta...

Nice Blog. Congrats.
-Zakir Ali ‘Rajnish’
{ Secretary-TSALIIM & SBAI }
[Editor- Children’s Poem & Adult’s Poem]

Névtelen írta...

Hova tűnt Maci???
Szonja

Anyucika írta...

Amikor erre járok,csak ámulok és bámulok!!!!Gyönyörű minden!!!
Ha lesz egy kis időd,nézz be hozzám egy limonádéra.

Névtelen írta...

Ezt a sütit már én is régóta megszerettem volna sütni, ma eljött a nagy nap, a húgom névnapja alkalmából elhatároztam megcsinálom. Nem vagyok kezdő sütögető, mindent a recept szerint csináltam, de csalódnom kellett. A tészta már olyan szinten "omlós" lett, hogy nem lehet vágni mert szétmálik, a karamell pedig olyan beton kemény, hogy nem viszi a kés. Egyébként pedig egy tömény, édes, fogba ragadós borzalom. Valószínű, hogy bennem van a hiba, de nekem nem ízlett.

Üdv
Kikelet

Unknown írta...

Kikelet! :-P
Ezek szerint majdnem tökéletesre sikerült! :o))) A tésztája bizony nagyon-nagyon omlós, és ez egy tömény, édes ragacsos sütemény. Pont ilyennek kell lennie. A többi már ízlés dolga. De, hogy a karamellt miként sikerült beton keménységüre csinálnod, az számomra rejtély ....

Monaperla írta...

Csodálatos sütemények...és csodálatos blog!
Köszönjük mindenki nevében, hogy megosztod a recepteket!...és a tanácsaidat, segítséged!!!
Épp mostanában fogott el a vágy, hogy sütni tanuljak. Megtaláltam a Nagymamám régi receptkönyvét és elôszôr az Ô süteményeivel próbálkozom, a régi ízeket szeretném újra megtalálni(...mert ezek emlékeztetnek rá és a gyerekorra...)
De biztosan visszatérek ide gyakran, mert nagyon izgalmas itt minden!!!
Gratulálok a csodálatos édes alkotásokhoz!!!

Névtelen írta...

Szia!

Iszonyat jól néz ki ez a süti!!! Egy kérdésem van: van valami különbség a tubusos és a dobozos (konzerv??) sűrített tej között? Őszintén megmondom, én még dobozossal nem is talélkoztam.. Vagy csak elkerültük egymást. Ha tubusossal csinálom, akkor is megdermed a krém? Köszi a segítséget előre is. Ja, és gratulálok a bloghoz, minden túlzás nélkül gyönyörű!

Üdv: Mariann

Unknown írta...

Mariann!

Szerintem mindegy, hogy dobozos vagy tubusos tejkrémet használsz hozzá, az állaga ugyanolyan lehet, csak a csomagolás más. Nemrég láttam a gasztro.blog.hu-n egy bejegyzést, amelyben valaki egy magyarországon beszerezhetö dobozos tejkrémet fedezett fel...sajnos nem tudom már kinek a blogján láttam, de talán idetéved valaki, aki tovább tud segíteni!
Üdv
Maci :o)

Unknown írta...

Monaperla:o) Köszönöm a dícséretet, nagyon jólesik! :O)

Névtelen írta...

Maci! Te már sohse térsz vissza? PirikenagYI

Névtelen írta...

Hol vagy Maci?
Közeledik a karácsony, kellenének sütireceptek, bonbonok...

Névtelen írta...

Edina is kérdezte már, most én is:

Mekkora tepsiben sül neked a Baromira diós torta? Köszi, ha válaszolsz!

Unknown írta...

Edinának (megkésve) és Névtelennek:
ha jól emlékszem, 28-as formában sütöttem, de nem esküdnék meg rá. Eredetileg nem szól róla semmi a receptben, de ha ma megsütném, mindenképp ezt a méretet venném, és nem kisebbet!
Üdv
Maci

Anita írta...

Múlt héten sütöttem. Mivel nincs 20*20-as formám, 26-os kapcsos tortaformában. 2 adag tésztát nyomkodtam alulra, nekem sült fél órát, mire megpirosodott. 3*170 grammos tubusos nestlé sűrített tejből főztem a karamellt. A tetejére a tejcsoki mellé véletlenül nugátot párosítottam. Eszméletlen édes, már-már bonbon hatása van. A torta felét elajándékoztam. A tésztája enyhén morzsás, ajánlom előző nap készíteni és egy napra a hűtőbe tenni fogyasztás előtt. ISTENI

Anita írta...

Dobozos sűrített tejet lehet kapni a budaörsi auchanban levő orosz üzletben. Nem emlékszem a nevére, A pénztárrakkal szemben van a bejárata. A márkáját nem tudom, valami oroszul van ráírva, de nagyon nagyon jó minőségű.

Judyt írta...

Hát ezer köszönet neked és kicsi vunak. A sutit anyosom és apósom név- és szülinapja alkalmából összegyült családi ebédhez készitettem, és sikerrel szerepelt a komoly zsüri előtt ;) A karamell réteget vékonyabbra csináltam, szintugy a csokit is. Sajnos a tészta kicsit kiszáradt, de ez nem akadályozta meg a családot a puszitásban, utolsó morzsáig elfogyott :) Megállapitást nyert,hogy olyan mint a twix, ami nekem fel sem tunt,amig nem mondták.

Névtelen írta...

Igazán hálás vagyok a receptért!Én kicsit még turbóztam mogyikrémmel meg vágott mogyival.az egyetlen hiba amit elkövettem vele,az az volt,hogy a meleg tésztára kentem a mogyikrémet,(mert amúgy elég kemény és kenhetetlen,de a meleg hatására jók kenhető)ami szintén meleg lett és bele süppedt a karamellkrém.úgyhogy amikor gyanús lett,betettem a hűtőbe hogy hüljön vissza a mogyikrém.aztán felkentem a karamell réteget is és hiper szuper lett!!

Nagyon köszönjük a receptet Macinak!!

Vaga Claudia írta...

Ez a suti isteni!:D Regebb en is elkeszitettem es nagy sikert aratott:) Mostmar gondoln se merek ra,annyira kaloriabomba:P De nagyon finom es kulonleges!:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails