augusztus 13, 2008

Rostonsült szépia és garnélanyársak

  • személyenként 1-1 szépia
  • 8-10 garnéla
  • olívaolaj
  • petrezselyem
  • fokhagyma
  • citrom
A szépiát félig konyhakészen veszem. Ez annyit jelent, hogy már nincs benne a mészváz, se a tinta, és a külső foltos hártya sincs rajta. Mivel én csak a köpenyét használom fel, a fejét ill. lábát leszedem róla és kétoldalt a vékony kis úszólemezeket is lefejtem, végül pedig az összes szemmel látható vékony hártyát lehúzom róla ami esetleg még rajta maradt. Egy ollóval körbe bevagdosom a széleit, hogy ne kunkorodjon össze teljesen, és éles késsel hálószerűen bevagdosom a domború oldalát is 1-2 mm mélyen. Vékonyan bekenem olívaolajjal, és a forró grillen/serpenyőben vagy grillserpenyőben nagyon magas hőmérsékleten mindkét oldalát 2-3 percig sütöm, attól függően milyen vastag a hal. A széleket közbe-közbe lenyomom egy sütőlapáttal, ha nagyon felkunkorodna. Csak a tányéron sózom, és fokhagymás petrezselymes olajat kanalazok rá. Ehhez 2 dl olajat (lehet jófajta étolaj és olívaolaj keveréke, vagy csak olívaolaj, attól függően, hogy mennyire intenzív) egy csokor petrezselymet és 1-2 gerezd fokhagymát és egy csipet sót összevegyítek a merülőmixer segítségével. Hűtőben, jól lezárva 1 hétig jól elvan ez az olaj. (A szépia 2x2 cm-es darabkákra összevágva, evvel a fűszerolajjal meglocsolva egy tapasvacsora keretén belül is nagyon jól mutat, mellesleg a gyerekek is jobban megbarátkoznak ezekkel a kisebb falatokkal.)

A garnélák fejét lecsavarom, a páncélt lefejtem, de a farokrészt rajtuk hagyom. Felmetszem a hátukat, kiszedem a fekete vékony belet és folyó víz alatt alaposan leöblítem. Papírtörlőn leszárítom, majd felhúzom őket egy fapálcikára és vékonyan beolajozom. A fent leírtakhoz hasonlóan forró grillen maximum 2 percig sütöm mindkét oldalát. Szintén a tányéron kerül rá só, a petrezselymes olaj és az elmaradhatatlan citromlé.



8 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon csinos lett!
Én azért a tisztítás fényképes leírására is kíváncsi lennék - ill. szerintem sokaknak segítene abban, hogy megbarátkozzanak ezekkel a tengeri kütyükkel ;)

Unknown írta...

Ám legyen! Akkor legközelebb megcsinálom a szépia elöl-hátul-belült, az erösebb idegzetüeknek ;o)

Gabah írta...

Maci, teljesen egyetértek Beatbullal! Nnnnnnaggggyon, naggggyon hasznosnak tartom az efféle leírásokat, s ha fotó is van hozzá, még jobb! Minden bizonnyal nem csak lelkes gasztrobloggerek olvassák a bejegyzéseket... ;-)

Névtelen írta...

Mielőbb várjuk a horrort!!
Üdv.Marcsi

Pirikenagyi írta...

Vajh hogy lehet az, hogy én bármilyen halat készítek otthon, az sohasem lesz olyan, mint amit az étteremben adnak?

Unknown írta...

Pirikenagyi, evvel csak nem azt akarod mondani, hogy ez úgy néz ki, mintha...;O)))

Pirikenagyi írta...

Dehogy! Csak nekem valahogy mindig jobban ízlik a vendéglői. Az az érzésem, hogy ez éppen nem is írható a javára, mert szerintem az olaj, amiben sütik, már eleve halízű a sok sütéstől.

Unknown írta...

Áh Pirikenagyi, itthon rost helyett grillserpenyöben, vagy sima teflonban sütöm, a minimálisnál is kevesebb olaj felhasználásával és tényleg csak a tintahalkarikákat meg a szardellát frittírozom bö olajban. Hogy némely vendéglö milyen gyakran váltja ezt az olajat, azt talán jobb nem firtatni... ;o)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails