április 02, 2010

Török rózsapogácsa



Nagyon szeretem a török konyhát, de nem irigylem a török háziasszonyokat. Általában nem gyorsan és kelletlenül összedobós-összeütős konyhát vezetnek. Nagyon tradicionális, sok-sok és még annál is több aprólékos munkát jelent a konyhájuk, nagyon kézművesek az ételeik. A salátákhoz ezerféle zöldet vagdosnak apróra, szinte minden nap készítenek legalább egy kenyérfélét, tésztát gyúrnak, tésztát sodornak papírvékonyságúra, savanyítanak, töltelékeket kevernek, és még sorolhatnám. Egy kilónyi lisztből csak úgy mellékesen csinálnak egy szekérre való rózsapogácsát, amit én különösen szeretek, de idő hiányában nem túl gyakran kerül rá sor, viszont zöldcsütörtök alkalmából kötelező volt. Most sajnos egy kicsit bugyuták lettek, becsszó, hogy sütöttem már szebbet is! Ebből a mennyiségből 24 pogácsa lett és 3 kisebb sós kalácskát is fontam, mert elfogyott a fetasajtom, különben kb. 40 pogácsát lehet belőle kihozni.

Török rózsapogácsa
Gül pogaca

    * 2 csésze* melegvíz
    * 1 csésze meleg tej
    * 1 kocka friss élesztő
    * 2 tk cukor
    * 1 csésze étolaj
    * 3 tk só
    * 1egész tojás
    * 2 ek krumplipehely
    * kb. 1 kg kenyérliszt
    * a kenéshez 1 felvert tojás
    * 20 deka feta
    * 1 kis csokor petrezselyem
    * 1 ek tejföl


A kenyérdagasztó üstjébe morzsolom az élesztőt, ráöntöm a vizet, a tejet és beleszórom a cukrot. Hagyom, hogy addig keverje a gép, amíg feloldódik az élesztő, majd kikapcsolom és 10 percig nyugton hagyom a meleg üstben.
Ezután beindítom a gépet, és elkezdem apránként beleszórni a lisztet. Van, hogy a folyadék kevesebb lisztet vesz fel, ezért kell apránként keverni hozzá, és közben figyelni a tészta állagát. Hozzáadom a krumplipelyhet, a sót, olajat és a tojást. Egy sima, közepesen puha tésztagombóccá dagasztatom az egészet kb. 20 perc alatt.
Olajozott munkalapra borítom a megdolgozott tésztát, és körülbelül akkora darabkákra osztom, mint egy kajszi. Ezeket egyenként szépen meggömbölygetem, majd kb. 10 cm átmérőjű vékony lapokká sodrom. (A formázás menetét lépésről lépésre fényképeztem, lásd lejjebb a képen!)
A korongokat kívülről befelé bevagdosom 4 helyen, mintha negyedelni szeretném, de nem vágom teljesen át a közepéig, csak kb. 3 cm hosszan. A fetát elmorzsolom, elkeverem a megvágott petrezselyemmel és a teföllel. Középre rakok egy teáskanálnyit a töltelékből és ekezdem rózsává hajtogatni, mégedig úgy, hogy mindig 2 egymással szembelevő cikket hajtok először a töltelék fölé. Az utolsó cikk végeit igyekszem a rózsa alá tűrni, hogy sütés közben ne nyíljon szét. 16 rózsát rakosgatok egy sütőpapírral kirakott tepsire, nem többet, mert halamosak összesülni, ha megdagadnak. Nem sokat hagyom már kelni a tepsin egy konyharuhával letakarva, talán 15-20 percet. Felvert tojással lekenem a tetejüket. (ha csak tojássárgájával kenem, pirosabbak lesznek!) Előmelegítem a sütőt. 190°C fokon sütöm hőlégkeverésnél kb.20 percig, amíg amíg szép pirosak nem lesznek.

* 2 dl térfogatú csészet használtam!

20 megjegyzés:

Katarína írta...

Persze, bugyuta :)
Maciii több önbizalmat és kicsit enyhébb önkritikát, nagyon precíz munka :)

Limara írta...

Csodaszépek, és milyen ötletesek, nem ismertem eddig. De biztosan meg fogom csinálni!
Kellemes ünnepeket kívámnok! :))

SZINTIA írta...

Mennyeien néz ki!:)
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Maci!
Szintia

florentine írta...

Az Acma-t azóta sütöm, mióta feltetted. Minden héten.
Ha tudok medvehagymát szedni, először azzal próbálom ki. Szeretem az ilyen szépséges péksütiket.

Mirelle írta...

Rommá fogunk hízni. :D Ezt vittem. ;)

Sziltó írta...

Nálunk is nagy kedvenc az acma, de azt hiszem ez a fajta pogácsa is kedvenc lesz!

Fahéj és Feta írta...

Muszály lesz kipróbálnom....
Kellemes ünnepeket!

Tündér írta...

Nagyon hálás vagyok ezekért a szépséges, és rendkívül finom receptekért(hogy megosztod velünk)! Köszi:)Kellemes húsvétot!

Maci írta...

Mindenkinek köszönöm a kedves hozzászólásokat, és kívánok Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Judith írta...

Gyonyoruek! Nagyon tetszik ez a formazas! En is viszem a receptet.
Boldog Husvetot kivanok!

Beatbull írta...

Örülök, hogy utóbbi időben újra feléledt a blogod ;) Ez a kis sós nassolnivaló nagyon jól hangzik!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Neked!

szepyke írta...

Áldott, békés húsvétot Neked és a szeretteidnek!

Maci írta...

Judith, Beatbull és Szepyke, Nektek is kellemes húsvétot kívánok :o)

mandy tarragon írta...

Boldog Húsvétot Nektek :)

SZINTIA írta...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Maci!:)

Csibe írta...

Nagyon szééép!
Kívánok én is kellemes nyuszit!

Lilahangya írta...

Kipróbáltam, kakaós tésztából, meggyel, túróval... isteni és nagyon szép lett! Köszi Maci!

Maci írta...

Lilahangya, örülök! :o) Másfajta tésztából? De megnéznééém!

Lilahangya írta...

Sajna -ill. nem sajna - már nem tudom megmutatni, mindenki tolta belefelé... és sitty-sutty elfogyott! DE lesznek még variációk azt hiszem :)

Krisztina Kovács írta...

Lilahangya, elküldenéd az édes verziót? :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails