november 05, 2007

Duplán hagymás rostélyos

Biztos már más is volt úgy, hogy hatalmába kerítette a hagymás rostélyos gondolata, és addig nem szabadult tőle, amíg jól nem lakott belőle. A hagymás rostélyos már csak ilyen. Most viszont úgy ráfentem a fogam, hogy nem simán, hanem duplán hagymásra csináltam. Valójában nem tudom, hogy a "nagykönyvben" miként van leírva az elkészítése, és most se néztem utána, inkább csak régi, vendéglői és gyerekkori emlékek után , és saját szájíz szerint kezdtem el főzni. A hangsúly természetesen a porhanyós húson, és a hagymán volt. Így készült:

4 személyre:
  • 4 szelet jó ujjnyi vastag hátszín
  • 6 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl húsleves
  • só, bors
  • mustár
  • olaj
  • 1 teáskanál liszt
  • fél teáskanál fűszerpaprika
  • worcestershire mártás
  • fél pohárka vörösbor
  • a sült hagymához: olaj, és liszt
A hússzeletek széléről levágtam a zsírt. (Tudom, hogy elég lenne bevagdosni, de most nem ragaszkodtam a hagyományokhoz.) Fólia között kicsit kikloffoltam, sóztam, borsoztam. Az egyik oldalát vékonyan bekentem mustárral, és fél órára a hűtőbe raktam. Kevéske olajat forrósítottam egy serpenyőben, és a hús mindkét oldalát 3-3 percig megpirítottam benne. Egy tepsire sütőpapírt tettem, és részedtem az elősütött húst. Becsomagoltam, és 80 °C fokos sütőbe toltam 20 percre. Ez idő alatt bár már nem sül tovább a hús, de mégis puha, és porhanyós lesz, amellett, hogy rózsaszín, és szaftos marad. (Természetesen ez csak megfelelő, jó minőségű hússal működik. Öreg, rágós marhától csodát elvárni nem lehet.)

Közben 3 fej vékonyra szeletelt hagymát dobtam a visszamaradó olajba, és kicsit megpirítottam. Mielőtt még túl sötétre sült volna, leszórtam liszttel, és felöntöttem húslevessel. Worcestershire szósszal, sóval, borssal, egy kanálka mustárral, és a vége felé kevés vörösborral ízesítettem, majd jól összefőztem. A maradék 3 fej hagymát szintén vékonyra szeleteltem, és 1-2 kanál liszttel összeforgattam. Egy nem túl nagy méretű edényben 3 ujjnyi olajat forrósítottam, és 3 részletben aranysárgára, ropogósra sütöttem benne a hagymát. Törlőpapírra kiszedtem, hagytam jól lecsepegni az olajtól, és csak ezután sóztam. A hús alatt összegyűlt szaftot a mártáshoz kevertem tálalás előtt. A tányéron a hagymás-fűszeres mártásra tettem a húst, a tetejére pedig a sült hagymát. Körete serpenyőben pirított krumpli volt.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

ach die schönen Röstzwiebeln !

Névtelen írta...

A mai ebédünk:). Köszönöm szépen:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails