Mágnás dióspite

Nemrég említettem egy bejegyzésemben, hogy milyen hatással voltak rám gyerekkoromban a titokzatos süteménynevek, s bár akkor kihagytam a felsorolásból, de pl. a mágnás dióspite azok közé tarozik, amelyek elnevezése különösképp megmozgatta a fantáziám. Mindig azt képzeltem róla, hogy ez olyan igazi vasárnap délutáni csemege lehet, gazdagon diós, citromhéjtól és vaníliától illatos és omlós, bár arra még nem tudtam rájönni, hogy vajon mivel vívta ki magának a mágnás jelzőt? Na de most nem is az eredetéről szeretnék itt filozofálgatni, hanem inkább a receptet beírni, mert garantáltan szükségem lesz még rá ebben az életben:

• 50 deka liszt
• 10 deka porcukor
• 3 tk. sütőpor
• 14 deka puha vaj
  
• 1 csipet só
• 1 egész tojás
• 1 citrom leve és a lereszelt héja
• 1 tk. vaníliakivonat
  
• 3-4 ek. tejföl
• 4 ek. baracklekvár (vagy mint ebben az esetben feketeribizli)
  

A fenti hozzávalókból egy sima rugalmas tésztát gyúrok és az 1/3 részét félreteszem. A nagyobbik tésztát vékonyra nyújtom, egy 40x26 cm-es tepsit kibélelek vele és megkenem a lekvárral. (a tészta alá természetesen sütőpapírt fektetek) A maradék tésztát szintén vékonyra nyújtom, és derelyevágóval keskeny csíkokra vágom, ebből lesz később ugyanis a rács.

A töltelék hozzávalói:

• 4 tojás szétválasztva
• 20 deka darált dió
• 20 deka cukor
• 1 csipet só
• 1 citrom lereszelt héja
• 1 tk. vaníliakivonat

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a darált diót, citromhéjat, vaníliát, végül óvatosan beleforgatom a sóval keményre felvert tojáshabot. Mivel elég sűrű a diós massza, csak nehezen lehet beleforgatni a habot, tehát kellőképp türelmesnek kell lenni vele, hogy ne törjön össze. A masszát egyenletesen rákenem a lekvárral megkent tésztára, és ráfektetem a tésztacsíkokat. 180°C-fokra előmelegített sütőben kb.30-35 perc alatt aranybarnára sütöm. Még langyosan leszórom porcukorral. Ajánlatos megvárni, amíg kihűl, melegen ugyanis nehezen szeletelhető szépen.